Ezt a finoman szólva is meredek megállapítást tette a minap a kanadai világbajnok, aki meg is indokolta, miért tartja a németet a legjobb választásnak a holland sztár mellé.
A gondolatmenet nem a személyiségjegyekre épül, sokkal inkább technikai vonatkozása van, ugyanis Villeneuve meg van győződve arról, hogy Vettel alatt jól muzsikálna az idei Red Bull:
„Ez az autó egy nagyon nehezen vezethető konstrukció, Adrian Newey úgy csiszolgatta, hogy abszolút a határon táncol, minden tekintetben. Még Max Verstappennek is komoly kihívást okoz, nem is beszélve Alexander Albonról, aki valósággal küszködik a volán mögött, és tetemes hátrányban van a csapattársához képest.

Sebastian Vettel viszont már számtalanszor bizonyította a múltban, hogy olvassa a Newey által tervezett autókat, és nagyon jól képes azokat kontrollálni. Ezért gondolom azt, hogy tökéletes választás lenne ő a Red Bull Racing számára. Végre egy olyan csapattársa lenne Maxnek, aki valóban feszegeti a határokat.” – elmélkedett Villeneuve.
Hogy mennyire van/nincs igaza az ex versenyzőnek, azt nem tisztünk megítélni, viszont a jelek szerint Christian Hornerék nem pendülnek egy húron Jacques Villeneuve-el, és (egyelőre…) nem tervezik Albon cseréjét sem.
Fotó: Planet F1