Sergio Perez: „Szeretnék bocsánatot kérni Charles Leclerctől!”

A Formula-1 kegyetlen világ, profik versenyeznek profik ellen, a technikai küzdelem mellett pedig az intrikáért sem megy a szomszédba senki, a kíméletet pedig hírből sem ismerik. Épp ezért egy ilyen sportágban meglepetésként hat az őszinte bocsánatkérés…

Sergio Perezre sok mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy botrányhős lenne. Az Osztrák Nagydíjon mégis ebben a szokatlan szerepben tetszelgett a Red Bull versenyzője, aki sietett is elnézést kérni „ámokfutása” kárvallottjától:

„Őszintén sajnálom Charles-t, utálok így versenyezni, és ez nem is én vagyok. Nem vagyok olyan pilóta, aki így szerez előnyt! Piszkos levegőben, nagy forgalomban mentünk, a gumik felforrósodtak, a fékek szintén, és én csak próbáltam a lehető legkésőbb fékezni. Rossz érzéssel tölt el, hogy ezzel kitoltam vele, és kényelmetlen helyzetbe hoztam őt. Leclerc egy nagyon kemény, ugyanakkor becsületes versenyző, akárcsak én, ő is mindig elmegy a falig. Cseppet sem vagyok elégedett azzal, ami köztünk történt, de túllépek rajta. A verseny után beszéltem vele, elmondtam neki, én hogy éltem meg az esetet. Ő jól tudja, hogy én nem élek piszkos eszközökkel, és elnézést kértem tőle, amiért tönkretettem a versenyét. Tudom, hogy ezzel semmi sem változik, de szerettem volna megkövetni a hibámért. Ezzel a saját futamom is ment a kukába, az autóm is megsérült. Egyáltalán nem úgy terveztem, hogy hatodikként végzek majd, és mellé még meg is büntetnek.” – mondta el rendkívül sportszerűen a 200. nagydíját teljesítő Perez.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: XPB Images

Array

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alonso: „Én leszek a pilótapiac legfontosabb szereplője!”

A szezon végén rengeteg versenyző szerződése fog lejárni, így komoly pilótakeringő várható. Ennek az eseménysornak [...]

Érdekel
2024: Ebben a versenyben már győzött is Verstappen

Ez pedig nem más, mint a fizetések rangsora. A Red Bull Racing szupersztárja masszívan körözi [...]

Érdekel
A második tesztnapot a Scuderia Ferrari húzta be

Ma délelőtt Bahreinbe beköltözött Las Vegas: Egy csatornafedél okozott kalamajkát, amelynek hatására egy időre fel [...]

Érdekel
Brutális Red Bull fölény az első tesztnap után

A nem Red Bull Racing szurkolókat igencsak hidegzuhanyként érhette az F1-es tesztnapok elős felvonása, hiszen [...]

Érdekel
Alonso: „Soha nem voltam még ilyen jó formában!”

Fernando Alonso egyszerűen nem öregszik! A tesztnapok előtt kijelentette, hogy még soha az életben nem [...]

Érdekel
ITT az új Ferrari: bemutatkozik az SF24

A vörösök visszafogott elvárásokkal, de gyönyörű autóval érkeztek meg igazán 2024-be. Maranellóban az idei célok [...]

Érdekel