Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Kvalifikáció: Bottasé a pole, Hülkenberg harmadik

Silverstoneban egyetlen eldöntendő kérdést sejtettünk az időmérő előtt: ki lesz a második erő ezen a hétvégén? Amellett, hogy ebben szenzáció született, még az első rajtkocka tulajdonosa is kisebb meglepetés.

A Q1-ben még nem úgy tűnt, hogy ez egy különösebben érdekes kvalifikácó lesz majd, hiszen minden az unalomig ismert forgatókönyv szerint zajlott. A Mercedesek domináltak, mögöttük csupán a kiesők kiléte jelenthetett (volna, de nem) némi izgalmat, Daniil Kvyat, Kevin Magnussen, Nicholas Latifi, és a két Alfa szombatja ért véget idejekorán.

A Q2-ben újfent a Mercedes diktálta a tempót, őket próbálta meg levadászni az élmezőny, java részt kemény keverékeken. A továbbjutás és az ezzel járó taktikai előny végül Esteban Oconnak, Sebastian Vettelnek, és Carlos Sainznak sem sikerült, miközben a csapattárs Daniel Ricciardo, Charles Leclerc, valamint Lando Norris, is könnyedén abszolválta ezt a szakaszt.

Szokás szerint a Q3 hozta el az igazi tűzijátékot, és egy félig-meddig már sejthető meglepetést is: Miközben Lewis Hamiltont megelőzte Valtteri Bottas, addig mögöttük is rendkívül izgalmasan alakult a harc. Max Verstappennek ezúttal nem sikerült behúznia a harmadik pozíciót, mert az egész hétvégén lendületesen autózó és gyorsan visszaszokó Nico Hülkenberg ért fel oda. Hülkenberg harmadik helye mellett mindenképp szólni kell Daniel Ricciardo ötödik pozíciójáról is, de dicséret illeti az Alpha Tauris Pierre Gaslyt is, aki Leclercet megelőzve hetedikként zárt.

Vajon most már tényleg összejöhet az a várva várt Hülkenberg dobogó?

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: AFP

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Japán Nagydíj: Álmos versenyen konstruktőri világbajnok a Red Bull Racing

Előzetesen nem sok izgalmat várhattunk a Japán Nagydíjtól, és sajnos tökéletesen be is igazolódott a [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel
Hamilton: „Vettel egy igazi PÉLDAKÉP!”

Mint azt biztos már sok forrásból láttátok, ezen a hétvégén Sebastian Vettel Japánban héderezik, hogy [...]

Érdekel
Verstappen: „Ha valaki NEM ISMER EL bennünket, az nem is igazi szurkoló!”

Míg a fél világ ünnepel, hogy „végre nem a Red Bull Racing nyert” meg egy [...]

Érdekel