Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Mika Hakkinen: „Valtteri idén odavághat”

A honfitárs Mika Hakkinen szerint nem kellene elfelejtkezni Valtteri Bottasról, aki jobb formában és erősebb mentális felkészültséggel várja a rajtot, mint eddig bármikor. Hakkinen úgy érzi, hogy Max Verstappen mellett Bottas is komoly fejfájást fog okozni Lewis Hamiltonnak.

A kétszeres világbajnok szerint Bottas készen áll arra, hogy borítsa a papírformát, és fel fogja venni a kesztyűt Hamiltonnal szemben. Már tavaly év elején is voltak ennek jelei, de mostanra érett meg igazán a Mercedes versenyzője:

 „Nagyon nagy hibát követ el az, aki nem sorolja az esélyesek közé Valtterit. Minden eddiginél tökéletesebb állapotban vág neki ennek a szezonnak, számomra egyértelmű, mi a célja idén.

Már az előszezoni tesztelés alatt is kirobbanó formában volt, és jó eredményekkel zárt. Biztos vagyok abban, hogy ellenállhatatlan lesz, és robbantani fog. Természetesen Lewisra is igaz, hogy nagyszerűen felkészült, de ha Valtteri emel a téten, és erősebb lesz, mint valaha, akkor elbizonytalaníthatja Lewist. A folyamatos fejlődés nagyon fárasztó, rengeteg munkával és lemondással jár – vajon képes lesz erre Hamilton, ha Bottas eddig még nem látott kihívás elé állítja őt?

A teszteken látottak alapján a Mercdes és a Red Bull Racing az idei favoritok. Sokkal jobbak és gyorsabbak, mint a Ferrari, a vörösök idén nem szólnak majd bele a bajnokság végkimenetelébe. Valtteri Bottas és Max Verstappen annál inkább…” – elmélkedett a remek versenyző.

Írta: Tóth Krisztián Márk

Fotó: Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

LAS VEGAS: Haláleset az Forma-1 előkészületein

Még meg sem rendezték, már fekete könyvjelzővel kerül majd be a sportlexikonokba a Las Vegasi [...]

Érdekel
Hamilton MESTRESÉGES INTELLIGENCIÁRA cserélné a versenybírákat…

Hiába vagyunk már túl rajta két futammal, még mindig Max Verstappen szingapúri feltartásától, és az [...]

Érdekel
Japán Nagydíj: Álmos versenyen konstruktőri világbajnok a Red Bull Racing

Előzetesen nem sok izgalmat várhattunk a Japán Nagydíjtól, és sajnos tökéletesen be is igazolódott a [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, kifikáció: ATOM LAZA Verstappen pole…

Az elmúlt hétvége izgalma után Max Verstappen ezúttal nem sok kétséget hagyott afelől, hogyan is [...]

Érdekel
SZENZÁCIÓ: Az FIA elismerte egy hibáját!

A Szingapúri Nagydíj kvalifikációján Max Verstappen több látványos feltartást is eszközölt pár ellenfelével szemben. A [...]

Érdekel
Japán Nagydíj, FP2: Ismét Verstappen a leggyorsabb

Az éjszakai első szabadedzés Max Verstappen hegemóniájáról szólt, a holland csaknem hét tizedes előnnyel zárt [...]

Érdekel