Forma 1 VIP Tagság
Forma 1 futamértesítő

Valtteri Bottas – Williamstől a Mercedesig

Kimi Raikkönen mellett a mezőny másik finn pilótája Valtteri Bottas, aki Lewis Hamilton mellett a Mercedes csapatát erősíti.
Nézzük meg, honnan indult, és hogyan jutott el a világbajnok német istállóhoz.

 

Valtteri Bottas (Nastola, 1989. augusztus 28.) finn autóversenyző, a Mercedes istálló pilótája a Formula–1-ben. A 2011-es szezonban a Williams istálló tesztpilótája lett, majd a 2013-as évtől a csapat pilótájává lépett elő egészen a 2016-os szezon végéig, majd a visszavonult világbajnok Nico Rosberg helyére szerződtette a Mercedes.

Valtteri Bottas a 2017-es szezon előtt írta alá szerződését a világbajnok német alakulathoz
Valtteri Bottas a 2017-es szezon előtt írta alá szerződését a világbajnok német alakulathoz

Pályafutása

Bottas 2008-ban megnyerte a Formula Renault Eurocup sorozatot, valamint szintén e széria észak-európai kupáját. 2009-ben bemutatkozott a Formula–3 Euroseries sorozatban az ART Grand Prix pilótájaként. Bár győzelmet nem szerzett, csapattársát, Alexander Simst maga mögé utasította a bajnokságban. Ugyan ebben az évben bemutatkozott a Formula–3 Masters sorozatban, szezonja olyan jól sikerült, hogy világbajnoki címet szerzett, a 2010-es évben pedig meg is védte azt. Ebben az évben hivatalossá vált az is, hogy a Williams csapat harmadik számú pilótája Vattleri Bottas, és az is, hogy jövőre is számít rá az angol istálló, szintén tesztpilótaként.

Valtteri Bottas a Formula3-ban ért el sikereket
Valtteri Bottas a Formula3-ban ért el sikereket

Formula-1-es pályafutása

2012-ben 15 alkalommal tesztelt a pénteki 1. szabadedzésen a Williams volánja mögött. 2012. november 28-án a Williams vezetősége megerősítette, hogy a 2013-as szezonra versenyzői ülést kap a csapattól, ahol Pastor Maldonado csapattársa lesz. A 2013-as szezon nem alakult valami szerencsésen Bottas számára. Viszont a finn még így is meg tudta villantani tudását, kétszer is. A változékony időjárású kanadai időmérőn a harmadik lett, míg az Amerikai Nagydíjat a 8. pozícióban fejezte be. Ezzel az eredménnyel pedig meg tudta verni csapattársát, Maldonadót, aki mindössze csak egy pontot szerzett a szezon folyamán.

Bottas a 2013-as Kanadai nagydíjon a Williams volánja mögött
Bottas a 2013-as Kanadai nagydíjon a Williams volánja mögött

2014-re új csapattársa a rendkívüli tapasztalattal rendelkező Felipe Massa lett. A 2014-es szezonban Bottas többször is felálhatott a dobogó 2. illetve 3. fokára. A világbajnoki pontversenyben a 4. helyet szerezte meg 186 ponttal, miközben Massa a 7. lett 134 ponttal.

Bottas 2014-ben a negyedik helyet szerezte meg összetettbe
Bottas 2014-ben a negyedik helyet szerezte meg összetettbe

Egy szezonnal később már nem volt annyira erős a Williams, Bottas legjobb eredménye a 3. hely volt melyet a kanadai és a mexikói nagydíjon sikerült elérnie. Bottas 136 ponttal az 5. pozícióban zárta a szezont, megelőzve a 121 pontos csapattársát. 2016-ban pedig tovább romlott a Williams teljesítménye, ennek betudhatóan az csak az ötödik lett a konstruktőrök pontversenyében. Bottas szerezte a csapat egyetlen 2016-os dobogóját, egy kanadai 3. hely formájában – a bajnokságot a 8. pozícióban fejezte be, 85 egységgel. Massa pedig csak a 11. lett 53 ponttal.

A 2015-ös szezonban az FW37 elnevezést kapta a Williams autója
A 2015-ös szezonban az FW37 elnevezést kapta a Williams autója

Valterri Bottas 2017-es szezonját már a Mercedesnél kezdte. 2017. január 16-án a Mercedes bejelentette, hogy Valtteri Bottas lesz a 2016-os világbajnok, Nico Rosberg utódja a csapatnál, Lewis Hamilton csapattársaként.

2016 végén Bottas aláírt a világbajnok német gárdához
2016 végén Bottas aláírt a világbajnok német gárdához

Bottas a Mercedesszel futott 4. versenyén, az orosz nagydíjon megszerezte első futamgyőzelmét, miután a rajtnál megelőzte a pole-pozícióból rajtoló Sebastian Vettelt, és a leintésig meg tudta tartani előnyét. Ezt követő futamgyőzelmét az osztrák nagydíjon szerezte, ahonnan pole-pozícióból indult. Bottas ezután is a Mercedesnél folytatja versenyzését és minden bizonnyal előkelő helyen fog végezni az idei szezonban.

2017-ben megvolt a nagy áttörés, az osztrák futamon az első helyen intették le a finn pilótát
2017-ben megvolt a nagy áttörés, az osztrák futamon az első helyen intették le a finn pilótát

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Webber: „Verstappen vs Perez CSATA? Sosem volt, SOSEM LESZ!!”

Nem csak az átlag F1 szurkolót, de a szakmát is lesújtja Max Verstappen 53 pont [...]

Érdekel
F1-es családi dráma? Ez lesz az ONE!

Tegnap robbant a bomba, hogy a Drive to Survive után egy újabb sorozat szól majd [...]

Érdekel
Will Power: „Sajnálom a pilótákat, a Forma-1 egy vicc!”

Az IndyCar sztárja keményen beleszállt a Formula-1-es világbajnokságba. Szerinte hiába a rengeteg jó versenyző, sokan [...]

Érdekel
Verstappen Alonsóról: „Van valami, amiben Fernando MINDANNYIUNKNÁL JOBB!”

Azt talán még a legelveteműltebb drukkerek is elismerik, hogy a Formula-1 nívós mezőnyén belül a [...]

1 Comment

Érdekel
Az F1 szakértő Hamilton szerint komplexebb versenyző, mint Russell

Peter Windsor F1-es szakíró úgy gondolja, George Russell és Lewis Hamilton között az a nagy [...]

Érdekel
Mercedes: PÁLYÁN Mick Schumacher!

A hétvége végeztével nem mindenki vette még Kanada felé az irányt, hiszen a Scuderia Ferrari [...]

Érdekel