Noha a teszteken parádésan szerepeltek a britek, főhet a fejük, mert úgy hírlik, Lance Stroll legalább egy, de lehet, hogy két versenyt is kihagyni kényszerül.
A 21. század közösségi médiával alapjaiban átitatott világában nagyon nehéz elképzelni, hogy valakivel kapcsolatban titkolózni lehet és érdemes. Pontosan ez az érthetetlen jelenség zajlik most a feltörekvő Aston Martinnál, akik képtelenek kinyögni, hogy pilótájuk állapota hogyan is fest a kerékpárbalesete után. Noha az istállónál mindent elkövetnek azért, hogy semmi se szivárogjon ki, az alternatív hírforrásokat és az egyes szemtanúkat nem tudják elhallgattatni. Az ő jóvoltukból tudjuk, hogy Strollnak csak a jobb karja és csuklója sérült meg, amit már meg is operáltak.
Erre enged következtetni a tény, hogy a kanadai két kórházat is felkeresett, és a másodikban annál a specialistánál járt, akinek kése alá gyakran fekszenek be MotoGP-ből ismert versenyzők. A legjobban értesültek azt is tudni vélik, hogy a gyógyulást nem akarja elkapkodni a csapat, így nem csupán a nyitófordulóról, de Szaud-Arábiából is hiányzik majd a fiatal sportoló, akit a teszteken mélyvízbe dobott Felipe Drugovich fog pótolni. AZ Aston Martin továbbra is csendben van, csupán annyit voltak hajlandóak mondani, hogy „mindent a maga idejében”… Zseniális a kommunikációs osztály!
Fotó: Aston Martin